Október egyik verőfényes hétvégéjén Jokohamába utaztunk. A táj igazán lenyűgöző látványt nyújtott a vonat ablakából.
A város sokáig Japán legelső kapcsolatát jelentette a külvilággal. Itt épültek az országba érkező diplomaták első házai, itt alakult ki egy kis Chinatown, és ennek megfelelően a hangulata ma is némileg kozmopolitábbnak tűnik, mint a szomszédos fővárosé. Jokohama tehát azonnal lenyűgözött minket. Az egykori kínai negyed, ami még most is kiválóan üzemel, valójában egy turistacsapda, de az éttermek elsőre egészen autentikusan rusztikusnak tűnnek.
A volt brit konzulátus épületeként működő múzeumban azt is megtudtuk, hogy skót mérnökök segítettek a vízvezetékhálózat kiépítésében. Az egyik fotón az amerikai Perry tábornokot láthatjátok. A korabeli rajz készítői ilyen hosszú orral ábrázolták őt.
Ebéd után a Jokohama Stadion melletti parkban nézelődtünk. A jegyszedők lelkesen integettek, majd behívtak minket. A stadion majdnem tele volt, a helyi BayStars csapat meccsét nézték a Hiroshima ellen – kivetítőn. A baseball itt még a focinál is népszerűbb. Olyan komolyan veszik ezt a sportot, hogy idén például a japán válogatott nyerte a baseball-világbajnokságot.
A hetedik képen dohányzó sátrat figyelhetünk meg. Kizárólag ott szabad rágyújtani, az utcán nem. A nyolcadik képen Shugo Maki, a BayStars egyik legnagyobb sztárja üti el a labdát az óriásplakáton. A meccsre érkező kisgyermekes családok a söröző előtt rakták le a babakocsikat. (9. kép)
Jokohamában még két érdekes múzeumba ellátogattunk. A Vám- és Pénzügyőrség kiállításán bemutatták, hogyan akadályozza meg a szervezet a hamisított termékek beáramlását Jokohama kikötőjén és a reptereken keresztül. Tucatnyi luxustáskát, sportcipőt, telefont, miegyebet állítottak ki. Minden alkalommal egymás mellé helyezték az eredetit és a hamisított változatot. Nem voltunk egyedül azzal a vélekedésünkkel, hogy sok esetben a hamisítvány sokkal jobban nézett ki, mint az eredeti. A kiállítás tervezésekor a gyerekekre is gondoltak, hiszen plüsskutyával lehetett kiszimatoltatni, hogy milyen tiltott tárgyakat rejtenek a táskák, fémdetektorral és mini kamerával lehetett kideríteni, hogy mi lapul a dobozokban és a zsákokban.
A Vámmúzeum teremőrei amikor meglátták, hogy Krtekkel készítünk fotókat, hangos „kawaii” (kb. jaj, de cuki) örömködés közepette ők is megsimogatták és lefotózták a világjáró vakondot. Még egy vámos plüsskutyát is kaptunk tőlük.
Ahogy a Vámmúzeumot elhagytuk, alig kétszáz méterre a parton bajor Oktoberfest rendezvénybe botlottunk. Hosszú sorba rendeződött tömeg várta illedelmesen a bebocsátást, és néhány alkalmas helyen mi is bepillanthattunk, hogy mi történik benn a sörsátorban. Nyilván emelkedett volt a hangulat, de nem volt nagy hangzavar, sem éneklés; sőt, a vendégek túlnyomó része fegyelmezetten ücsörgött a padon, iszogatta a sörét. Figyeljük meg a dirndlibe öltözött japán lányokat a jegypénztárnál!
Az Oktoberfesttől alig száz méterre, a partmenti sétány mellett sokan iszogattak dobozos söröket, ezzel spórolva a belépőn. Láthatóan ez senkit nem zavart. Ahogy magunk mögött hagytuk a fesztiválozó, söröző tömeget, egy igazán izgalmas múzeumba botlottunk. 2001 decemberében a parti őrség a Japán-tengeren felfigyelt egy gyanús észak-koreai halászhajóra. A tűzharc során a halászbárkának álcázott kémhajó elsüllyedt. Később felhozták a roncsot a tenger mélyéről. A kiállítás nem csak azért volt megrázó, mert egy húsz évvel ezelőtti incidens kézzelfogható maradványait láthattuk, hanem a háttértörténet miatt is. Az elmúlt évtizedekben ugyanis japánok tucatjait rabolták el észak-koreai kémek, majd kicserélték őket szinte a megszólalásig hasonló észak-koreai beépített ügynökökre. Nekünk úgy tűnt, hogy ennek a hajónak is talán ez lehetett az eredeti küldetése.
Október elején már öt óra körül sötétedik, a metrózás hazafelé legalább két és fél óra, úgyhogy felpattantunk egy expressz-metróra, amely csak minden negyedik-ötödik állomáson áll meg, és 110 km-t megtéve este nyolckor már itthon kortyolgathattuk a jó előre behűtött dobozos Sapporo sörünket, közben meghallgattuk a Blue Light Yokohama (ejtsd: brü rájtü jokóhama) című klasszikust, az 1972-es szapporói téli olimpia hivatalos dalát:
Most állandó rovataink következnek
J-pop a helyi hipermarketben
Füldugót bekészíteni! Ezen a héten ez az andalító J-pop szám duruzsolt a vásárlók fülébe. Nyilván jobban lehet rá tolni a bevásárlókocsit.
Furcsa és elsőre megmagyarázhatatlan japán dolgok
Már a szeptemberi megérkezéskor elég furcsa volt számunkra, hogy a konyhaszekrényben rengeteg csészealjat találtunk. Az első éttermi vacsoránál jöttünk rá, hogy a japánok sok fogást készítenek, de mindenből csak kis adagokat fogyasztanak, mindössze 3-4 falatnyit, külön kistányérokon szervírozva. Így már érthető, hogy a boltokban az élelmiszerek kiszerelése is kicsi. Ezért minduntalan a talán Marosán et.-nak tulajdonított mondás jut eszünkbe: „Nem a zsemle kicsi, hanem ...”
Továbbá…
Nem a Sapporo üvege nagy, hanem a mellette lévő korsó csak másfél decis!
Nem a Tabasco nagy, hanem a zsömle tojásméretű; valamint a joghurt és a tejföl is törpéknek való.
Teljesen lényegtelen, és a fenti történetbe sehogy sem illő képek
Jokohama ezzel a kb. ötemeletes autó-metró-gyorsvasút felüljáróval fogadott minket, amikor kiléptünk az állomásról. Ez Japánban mindenhol teljesen megszokott látvány. A nagyvárosok közepén nem ritkák a négy-ötemelet magasságban haladó kétszer háromsávos autópályák, felettük és alattuk pedig a gyorsvasút robog.
Második képen egy biztonsági őrt láthatunk: western filmbe illő testtartással őrzi a zsákutcát, amit éppen rábíztak.
Harmadik képen egy tizenéves srácnak tűnő reklámarc ajánlja a híres Choya szilvabort. Vajon mit mondhat? Pszt! Ne szólj a szüleimnek, már két üveggel megittam!
Negyedik kép: Vajon a litván karate bajnok hogyan küzdött meg japán ellenfelével a világbajnokságon?
Az ötödik képen egy új japán sorozat plakátját láthatjuk. Az észak-koreai kémhajó történetét hamarosan vetítik!
A hatodik képen jógagyakorlatokat végeznek a jokohamai kikötő melletti sétányon.
Közeledik a Halloween, de ez a két lány nem ezért öltözött be ilyen furcsán! Ehhez hasonló manga- és anime kosztümben teljesen megszokott a japán nagyvárosokban korzózni. Rajtunk kívül senki sem bámulta meg őket.
Nyolcadik képen a japánok legendás sorbanállását figyelhetjük meg.
Az utolsó kép a bizonyítéka annak, hogy a magyar nem világnyelv. A termék márkanevét elfelejtették egyeztetni a magyar menedzserekkel. De az is lehet, hogy alapvetően nem is a magyar piacra gondoltak, amikor ezt a nevet választották.